Már öten vádolják zaklatással és szexuális erőszakkal a pornóst

0
624

Egyre komolyabbnak tűnnek a felnőttfilmes Topher DiMaggio elleni vádak. Az alsóneműiről ismert Andrew Christian divatmárka, amivel DiMaggio karrierje összefonódott, felfüggesztette vele az együttműködést.

Múlt hónapban a szintén felnőttfilmes Tegan Zayne írta meg hosszabb bejegyzésben, hogy egy 2016-os forgatás előtt Topher DiMaggio megerőszakolta. A közösségi médiában megjelent történet után egy héttel két másik férfi is jelentkezett, akiket elmondásuk szerint DiMaggio szintén megerőszakolt.

Február ötödikén a YouTube- és Instagram-celeb Bryan Hawn mesélte el egy online magazinnak, hogy DiMaggio a tiltakozása ellenére fogdosta egy Los Angeles-i bárban, és csak azután hagyta abba, hogy Hawn üvöltözni kezdett vele – mire az egész hely elnémult. Állítása szerint az elutasítást nem viselte jól a pornós, aki sértegetni kezdte, és azt vágta Hawn fejéhez, hogy ne kiabáljon, hanem viselkedjen férfi módjára. A történtek után a részeg pornós barátja, Matt O’Reilly próbálta Hawnt vigasztalni, de amikor meg akarta ölelni, DiMaggio ráförmedt, hogy ne érjen hozzá, mert a szerinte túlérzékeny Hawn még véletlenül megsérül.

Időközben egy ötödik áldozat is jelentkezett, akit DiMaggio egy klubban zaklatott szexuálisan. Az Alex nevű férfi még 2014-ben, a Seattle városában tartott pride-hétvégén találkozott egy baráti társaság tagjaként DiMaggióval. Az Andrew Christian divatmárka által rendezett show vendégeként DiMaggio mindenkinek azzal kérkedett, hogy miatt tartják ezt a partit, és hogy az Andrew Christian sehol sem lenne nélküle. Amikor a baráti társaság elment táncolni, a tőlük karnyújtásnyira maradt Alex fenekére rámarkolt DiMaggio, majd mögé kerülve a korláthoz szorította, egy mozdulattal lehúzta Alex nadrágját és nyalni kezdte a fenekét. A tiltakozó Alex nem tudott szabadulni az erős szorításból, ezért erősen fejbe vágta DiMaggiót, aki erre tiszta erőből beleharapott a jobb farpofába. Az erős harapás után a belilult terülten tisztán kivehető maradt a foglenyomat. Az elutasítás után DiMaggio ismét sértegetéseket kezdett kiabálni, Alex pedig azóta inkább elkerüli azokat a szórakozóhelyeket, ahol a felnőttfilmes fel szokott tűnni.

Az állítólagos zaklatások és erőszak ügyét az ötödik eset után az Anrdrew Christian kezdi komolyan venni. Pár órával az újabb történet után lecserélték DiMaggio fényképét a Twitter-profiljukon, és közleményben tudatták, bizonytalan időre felfüggesztik vele az együttműködést.

tovább olvasom