Emmanuel Macron francia elnök továbbra sem adott magyarázatot arra, hogyan fordulhatott elő, hogy testőrparancsnoka, Alexandre Benalla egy május 1-jei diáktüntetésen földre tepert egy nőt és bántalmazott egy férfit. Macron rá jellemző módon nem sajtótájékoztatót tartott az ügyben, hanem egy videót kezdett el terjeszteni. A vágott felvételen az elnök az igazság elmondása helyett a sajtót támadta. A hatalmas botrány miatt Macron elutasítottsága rekordokat döntöget, a franciák több, mint kétharmada nem kér a politikusból. A francia sajtó már az elnök Watergate-ügyének nevezi a botrányt: vagyis arra számítanak, hogy Macron akár meg is bukhat, írja az Origo.

Valérie Boyer, az ellenzéki Republikánsok főtitkár-helyettese joggal teszi fel a kérdéseket, hogy ez az ügy egyre homályosabb lesz és ellentmond mindennek, amit Macron megígért a választóknak az átláthatóságról, mert a mai napig nem tudjuk, hogy Benalla milyen diplomával rendelkezik, nem tudjuk milyen kapcsolatban állt Makaoval, Macron személyi testőrével, egyáltalán magával Macronnal. Ráadásul a videót “védett körben”, saját “szektája” és párttársai előtt forgatták, így garantált volt a taps.

Érdekes módon a videóban Macron fontosnak érezte cáfolni azokat az interneten már napok óta terjedő információkat (de csak ezt a négyet), miszerint volt testőrparancsnoka tudta az atomfegyverek indításához szükséges kódot, egy 300 négyzetméteres lakásban lakott (amit tőle kapott), 10 000 eurót keresett és végül, hogy a szeretője volt. Semmi másra nem reagált. Az pedig, hogy nem tartott sajtótájékoztatót az ügyben, önmagáért beszél, több mint gyanús.

Képzeljük el, amint De Gaulle mond el egy ilyen nyilatkozatot. De az is lehet, hogy Macron Kennedynek képzeli magát, de úgy végzi mint Nixon?

A francia társadalmat az elmúlt években még nem foglalkoztatta ilyen intenzíven politikusi botrány, amelyet mostantól nyugodtan nevezhetünk Macron-gate-nek, amit mi sem igazol jobban, mint hogy a köztársági elnök népszerűsége soha nem látott mélységekbe zuhant, 32 százalékon áll, ami 2017 szeptembere óta mért legalacsonyabb érték. Tehát a franciák több mint kétharmada nem kér az elnökből.

Friss értesülések szerint egyébként július 25-én házkutatást tartottak az Élysében és Benalla naplóját keresik. A házkutatás alatt Macron nem volt az Élyséeben.

A teljes cikk