Ugrás a tartalomra
x

Egyetlen magyar sincs egyedül! Csak a transz emberek?

Miközben a kormányzati média attól a szlogentől zúg, hogy „Egyetlen magyar sincs egyedül!” – valahogy egyre szűkül azok köre, akik magyarnak számítanak. Most a transz- és interszexuális emberek kerültek ki a kalapból. Korábban a romák, a hajléktalanok, a munkanélküliek, a feministák, a melegek, a zsidók, a muszlimok, a nem fehér bőrűek, s a nem keresztények, no meg persze az istentelen ateisták. Úgy tűnik, hogy aki Magyarországon nem fehér, keresztény, heteró, jó esetben férfi, rosszabb esetben nő – csak nehogy tagadja a saját női princípiuma szerinti létet – az nem a magyar nemzet része. Ahogy például az ún. másképp gondolkodók – te jó ég erről az átkos kommunizmus villan be -, no meg a politikai ellenzék sem. Aki, nincsen velünk, az ellenünk van, az ellenség, az hazaáruló. És rájuk nem igaz a skandált mondás sem, hogy „egyetlen magyar sincs...”. Így tudta Semjén Zsolt, magát kereszténydemokratának deklaráló politikus egy súlyosan etikátlan húzással, azaz a járványügyi vészhelyzetet kihasználva, megfosztani maradék emberi méltóságuktól is azt a szám szerint aprócska kisebbséget, akiket transz- ill. interszexuális embereknek nevezünk. E fura nevek mögött – amit sokan nem is értenek talán – emberi arcok, emberi sorsok rejtőznek. Akik eddig is arctalanok voltak, mostantól pedig névtelenek is lesznek. Olyan ez, mintha nem is léteznének. S mindezt a jogfosztást a kereszténység nevében, arra az isteni teremtésrendre hivatkozva, aminek lényegét Semjén Zsolt képtelen megérteni. - Perintfalvi Rita teológus kritikus írása.

Semjén Zsolt nem érti a teremtésrend lényegét, mert bár teológus, még sem tudja, hogy az Isten az embert a Biblia tanúsága szerint a saját képmására alkotta. Ebben gyökerezik a méltósága, ami elidegeníthetetlen, amit nem vehet el tőle senki anélkül, hogy magát a teremtés rendjét meg ne sértené és az Istent le ne köpné. Minden jogsérelem, minden jogfosztás, ami az emberek egy biz. csoportjának jogaiból csak egy kis darabot is elvesz, ami lehetetlenné teszi boldogulásukat, azt, hogy valóban emberhez méltó életet éljenek ebben az egyetlen életükben: Isten szembeköpése! Ne szépítsük, az! Isten azt akarta, hogy abban a világban, amelybe az embert teremtette – a bibliai nyelvezet szerint, ami persze nem ellentétes az evolúcióval, csak a vallási fundamentalisták szerint – és aminek gondozását az emberre bízta, a szeretet civilizációja uralkodjék. S a szeretet civilizációjának lényege az, hogy minden ember etikai kötelessége azon munkálkodni, hogy összes embertársának ugyanolyan tere és lehetősége legyen a boldog és harmonikus élethez, mint neki. S ebben az építkezésben, ebben a szeretetteli egymásra figyelésben különös gonddal kell odafordulnia azok felé, akik a legsérülékenyebbek. S mindig ilyenek a kisebbségek, mégpedig mindenféle kisebbség. S közülük is legfőképpen azok, akik szám szerint is olyan aprócska közösséget alkotnak, hogy még csak meg sem tudják védeni magukat.

Magyarországon az egyik legsérülékenyebb kisebbség éppen a transz- és interszexuális emberek közössége. Akik az elmúlt években nemcsupán a jobboldali kormánypropaganda és ideológiasajtó céltáblái lettek, hanem a baloldali feminista közösség egy része, sőt az LMBTQ közösség egy része is nekik támadt. Soha nem értettem ezt sem. Értettem persze az érdekellentéteket, hallottam a szajkózott logikai érveket, de azt nem voltam képes felfogni, hogy miként tűnhet el a szolidaritás még azok közül az emberek közül is, akik elviekben egy oldalon állnak. De legalábbis a közös ellenséggel szemben egy oldalon kellene állniuk, mielőtt az, megosztva és egymásnak fordítva őket, darabonként felfalja védtelen prédáit.

Miért engedjük, hogy prédává legyen az egyik társadalmi kisebbség a másik után? Miért engedjük, hogy a populista stratégia felszalámizza az egész országot és apránként egymás ellen fordítsa a különböző csoportokat? Miért engedjük meg, hogy ember embernek legyen a farkásává? És miért gondoljuk azt, hogy ez minket nem érint? Hogy mi soha nem leszünk a kirekesztő stratégia céltáblájává? Hogy mi talán megúszhatjuk? Miért hisszük el azt, hogy a szűkülő és kizáró körök minket nem fojtanak meg soha? Tényleg egy olyan országban akarunk élni, ahol teljesen elfogy a levegő? Az emberségesség? A szolidaritás? A szeretet?

Ferenc pápa mondta „Isten nem a szemével lát, hanem a szívével”. Ő a transz- és interszexuális embereket is így látja és a boldogságukat akarja. Nem, nem az Isten fosztotta meg őket most ettől, hanem az emberi bűn! Ami velük történt, az a bűn az egekbe kiált. Még akkor is, ha mi már elnémultunk. De egyszer majd Isten nekünk is odaszegezi a kíméletlen kérdést ahogy Káinnak: „Káin, hol a testvéred?” S mi visszakérdezzük majd: „Honnan tudjam, őrzője vagyok én a testvéremnek?”. S Isten pedig így felel: „Igen, az vagy, de már megint elfelejtetted!”

www.felszabter.hu