Ugrás a tartalomra
x
""

Oroszország nem lesz szivárványszínű

„Amíg én vagyok az elnök, itt nem lesz egyes számú szülő és kettes számú szülő. Anya és apa lesz” – jelentette ki Vlagyimir Putyin az alkotmány módosításának vitájában. Az új alaptörvény szerint ugyanis házasság csak férfi és nő között lehetséges. Miért tekintik ezt a kérdést az oroszok vallási, kulturális, az identitást meghatározó, nem pedig emberi jogi kérdésnek?

Az oroszok harmada szóba sem állna többé ismerősével, ha megtudná, hogy „meleg”, és csak két százalékuk kezdeményezne beszélgetést a szomszédjával, ha az homoszexuális pár vagy vallási szekta tagja lenne. Az államhoz nem kötődő Levada Központ tavalyi közvélemény-kutatása alapján az oroszok 56 százaléka negatívan, 39 százaléka semlegesen, 3 százaléka pozitívan viszonyul a homoszexuálisokhoz. De van olyan felmérés is, amely arra jutott: az oroszok 86 százaléka úgy véli, nem szabad a homoszexualitást elfogadni a társadalomban. Ennek ellenére a Levada Központ felmérésében megkérdezettek 47 százaléka szerint ugyanolyan jogok illetik meg a homoszexuálisokat, mint a társadalom más tagjait, míg 43 százalék nem értett ezzel egyet. A válaszadók 89 százalékának egyébként nem volt „nem hagyományos nemi orientációjú” ismerőse.

Az oroszok túlnyomó többsége nem támogatja az azonos neműek házasságát sem. Mint az Orosz Közvélemény Alapítvány (FOM) szintén tavalyi felméréséből kiderül, az oroszok mindössze hét százaléka ért egyet azzal, hogy az országban engedélyezni kell az azonos neműek házasságát, 87 százalék pedig határozottan ellenzi. Az állami közvélemény-kutató intézet, a VCIOM felméréseiből a társadalmi megítélés tendenciája is kiderül. Az azonos neműek házasságát például 1995-ben a megkérdezetteknek még 18 százaléka támogatta, és mindössze 38 százalék ellenezte. A támogatók aránya 2005-ben 31 százalék volt, az ellenzőké 59 százalék. 2015-re azonban 14 és 80 százalékra módosultak ezek az értékek. Hasonló trendet, illetve arányokat mutat a többi felmérés is. Így az amerikai Pew Research Center 2016-os számai is azt erősítik meg, hogy a „melegek” házasságát Közép- és Kelet-Európában az oroszok támogatják a legkevésbé.

A VCIOM egyik friss felméréséből az is kiderül, az oroszok mintegy kétharmada – elsősorban a 45 év felettiek – meg van győződve arról, hogy egyes csoportok (itt elsősorban az NGO-kra gondolnak) tudatosan törekednek az orosz történelem átalakítására, az LMBT-propagandán keresztül pedig a vallási, morális értékek bomlasztására. Ez a meggyőződés a nyugati elemzők szerint egyértelműen az orosz sajtónak a Nyugatot lejárató propagandájával magyarázható. Ezzel szemben a valóság inkább az, hogy az orosz társadalom hagyományosan konzervatív az LMBT-jogokkal kapcsolatban, és a szexuális orientáció liberálisabb felfogása nagyon messze áll a többségétől. Mint a közvélemény-kutatások is mutatják, az oroszok nagyobb része egyetért a „melegpropagandát tiltó” törvénnyel, és azzal is, hogy az alkotmány új szövege szerint házasság csak férfi és nő között köthető. Az orosz társadalom alapvetően konzervatív, egyre nagyobb számban hívő ortodox, aki bűnnek tartja a homoszexualitást. Persze, a szociológusok azt is megjegyzik, hogy a mássághoz a nők, a fiatalok, a tehetősebbek és természetesen a liberálisan gondolkodó moszkvaiak és szentpéterváriak viszonyulnak megértőbben.

A homoszexualitáshoz való hozzáállás trendjének alakulása jól mutatja Oroszországnak a 2010-es évek elejére kiteljesedett konzervatív politikai és ebből következően az értékekben is megmutatkozó fordulatát. Az elmúlt évtizedben megerősödtek az „orosz külön útról” vallott elképzelések, aminek egyik legmarkánsabb megnyilvánulása a liberális ideológiával szemben a hagyományos értékek melletti kiállás, az orosz gondolkodásban amúgy is meglévő tradicionalizmus erősödése. Ennek jegyében fogadták el 2013-ban a homoszexualitás propagandáját tiltó törvényt, de már korábban tíz régió vezetett be hasonló szigorításokat.

 

demokrata.hu