Ugrás a tartalomra
x

A homofób bíborosok nagy része meleg, és ez csak a jéghegy csúcsa

XVI. Benedek és Ferenc pápa között számos különbség van, de közös bennük, hogy mindketten beszéltek a Vatikán felső köreiben lévő „meleg lobbi” elleni harcukról, miközben - elődjeikhez hasonlóan - mindketten tudtak több hozzájuk közel álló egyházi vezető homoszexuális kapcsolatairól, mégsem tettek semmit ellene. Az egyszerű lelkű olvasó nem nagyon tud mit kezdeni ezekkel a tényekkel: hogyan lehetséges, hogy a homoszexualitás elleni világszintű küzdelem élharcosai, a mindenféle szexuális aktustól eltiltott főpapok között nem csak ismertek aktív homoszexuálisok, hanem külön csoportot alkotnak a Vatikánban, és erről a pápák nyíltan beszélnek?

Erre a kérdésre is választ ad az itthon most megjelent könyv, ami magyarul A Vatikán kínos titkai - Homoszexualitás, hatalmi játszmák, képmutatás címet viseli.

Először nem bíztam ebben a könyvben. Tavaly februárban már a megjelenése előtt feltűnést keltett, és a következő hetekben sűrűn foglalkozott vele a katolikus média és a mainstream sajtó; könnyen lehetett volna írni tehát egy hírcikket, hogy egy francia újságíró könyve szerint a Vatikán vezetőinek többsége meleg. De ez annyira sokkoló állítás, a könyvről szóló leírások egy része pedig annyira hangsúlyozta, hogy az bizonyíték nélküli általánosításokat is tartalmaz, hogy inkább nem írtam róla semmit.

A magyar fordítást - és a külföldi kritikákat - végigolvasva azonban egyértelmű, hogy rosszul ítéltem meg Frédéric Martel munkáját, és bár a végeredmény nem hibátlan, ennél alaposabb kutatást nehezen lehetne elképzelni. Ahogy a könyv bevezetésében olvasható: „A szerző több mint négy éven át folytatott helyszíni nyomozása során közel 1500 személyt interjúvolt meg a Vatikánban és 30 országban, közöttük 41 bíborost, 52 püspököt és monsignorét, 45 apostoli nunciust és külföldi nagykövetet, valamint több mint 200 papot és papnövendéket. Az összes beszélgetésre helyben került sor, szemtől szemben (vagyis nem telefonon keresztül és nem e-mailben). Ehhez az első kézből származó forrásanyaghoz kiterjedt bibliográfia járul, ezernél is több referenciával, könyvvel és cikkel.”

A könyv ellenségei, de még egyes semleges tudósítások is a névtelen forrásokat, a konkrét bizonyítékok hiányát hangsúlyozzák, de ez egyszerűen nem igaz. A majdnem 600 oldalas könyv hemzseg a névvel vállalt nyilatkozatoktól, ha csak ezek lennének, a nagy kép akkor is összeállna. Ezek mellett valóban sok olyan idézet szerepel, amelyről csak annyit tudunk meg, hogy ezt egy itt és itt dolgozó bíboros mondta, ami a médiában bevett eljárás. A könyv honlapja felsorolja a világegyházat irányító bíborosok közül azokat, akikkel a szerző - az esetek többségében bekapcsolt diktafonnal - hosszú beszélgetéseket folytatott. 

Tárgyi vagy hivatalos bizonyítékokat a téma sajátosságaiból kifolyólag nehéz beszerezni, de Martelnek ez is sikerül: vannak fotói, hozzájutott a rendőrség által lehallgatott beszélgetésekhez, levéltárakba járt, periratokat és titkosszolgálati jelentéseket olvasott, online profilokat elemzett, és mindezek egy részét közzé is tette. A legtöbb információt azonban természetesen a forrásaitól kapta, akiket kritikusan és átláthatóan kezel: egy idő után már idegesít, mennyire akkurátusan írja le mindig, hogy egy-egy főpap meleg kapcsolatairól hányan és kik beszéltek neki; illetve számos közszájon forgó pletykát vagy neki elsuttogott vádat minősít megalapozatlannak.

Martel igen kreatív és állhatatos az anyaggyűjtésben: a forrásai között nem csak több száz pap szerepel, hanem az őket őrző svájci gárdisták, különböző országok miniszterei és politikusai, ENSZ-ügynökségek vezetői, rendőrök, ügyvédek, jogvédők, oknyomozó újságírók, illetve a papok titkos életének tanúi: orvosok, recepciósok, melegbárok tulajai és mintegy 60 római férfi prostituált.

Hatalmas szerencséje a Vatikán nagy hatalmú urainak, hogy Martel mindezzel a tudással nem leleplezni, outolni akarja őket, hanem a rendszert leírni.
Pontosabban, az élőket nem outolja, a holtak közül viszont sokat, a katolikus egyháztörténet elmúlt évtizedeinek több nagyságát is. A könyv megjelenését előkészítő jogi csapat ezek szerint ezt védhetőbbnek találta, ám ettől még felveti a szokásos etikai kérdéseket. Indokolja egy - akár elhunyt - ember érzékeny adatainak, legintimebb vonzalmainak nyilvánosságra hozatalát a képmutatás leleplezése, a világ egyik legbefolyásosabb szervezetének jobb megismerése? Ezt csak az egyes esetekben lehet eldönteni, és akkor sem lesz konszenzusos válasz.

Úgy titok, hogy nem titok

Martel módszereit azért is írtam le ilyen részletesen, mert ezek ismerete nélkül bárki úgy járhat, mint én, hogy élből elutasítja az alapállítást. Ami legalább olyan egyszerű, mint amilyen felfoghatatlan: a katolikus egyház legfőbb irányítói, a bíborosok és nunciusok többsége meleg.

 

A cikk folytatását itt olvashatjátok